a kikötő
Szeptemberben induló órák, kurzusok
együttműködés
Együttműködőket keresünk!
A Kikötőben együttműködőket keresünk: pedagógus, logopédus, fejlesztő pedagógus, gyermek- vagy felnőtt foglalkozásokat, workshopokat tartó kollégákat. Elsősorban oktatás, környezetvédelem, zöld nevelés, szülői jóllét, generációs együttműködés a fő tevékenységi vonalak, melyek mentén tervezünk, de egyéb tevékenységek befogadásra is nyitottak vagyunk!
A hely 50 nm-es lakás, 2 teremmel (21 és 7nm) 1 fürdőszoba WC-vel, és konyha pihenővel, mely váróként is funkcionálhat. Parkolás az utcán megoldható.
A terem bérlésen kívül az online felületen való hirdetéseket és megjelenéseket biztosítjuk. Szeretnénk hosszútávú együttműködést kialakítani, ha érdekel a lehetőség, keress elérhetőségeinken, segítünk megtalálni a legjobb megoldást.
segítenél?
Az alábbi kérdőív kitöltésével kérjük, segítsd munkánkat.
A válaszokat előre is köszönjük!
Találkozzunk!
jelentkezés
Hisszük, hogy lehet és kell is személyre szabottan segíteni a gyerekeket a tanulásban, ezért a jelentkezéshez kérjük töltsd ki az alábbi jelentkezési kérdőívet.
Ez alapján már lesz egy képünk az egyéni igényeitekről, a gyermek szükségleteiről.
A válaszokat mindig egyénileg feldolgozzuk és legfeljebb két napon belül felvesszük veled a kapcsolatot!
Várhatóan a jelentkezést követő héten tud csatlakozni a gyermeked a kiválasztott csoportba – azokon a napokon és időpontokban, amikor számotokra megfelelő!
Gyakran ismételt kérdések
Kérdésed van? Írj nekünk nyugodtan az info kukac akikoto pont hu e-mail címre!
Olyan tér, ahol a gyerekek kiscsoportban, felnőtt/pedagógus segítségével, felügyeletével, de önállóan, jó hangulatban készítik el házi feladatukat, készülnek fel az órákra, tanulnak. Nemcsak elkészül a lecke, hanem olyan tanulási stratégiákat, technikákat is megismertetünk a gyerekekkel, amelyek az önálló tanulást segítik, és melyeket a jövőben is használhat, magabiztosabb lesz az iskolában, tanulásban. Ennek a jelenlegi, bizonytalan helyzetben különösen nagy jelentősége lehet a továbbtanulás során.
Nem délutáni tanóráról van szó, nem egy plusz terhelés a gyermeknek, ellenkezőleg: hatékony és időtakarékos mód a készülésre, mellyel szabadidőt biztosítunk délutánra, estére. Olyan foglalkozás, ahol a tanulás élményszerűen zajlik. Fontosnak tartjuk, hogy a “napközi” idejében, kora délután legyenek a tanulószobák, a délutánjuk, estéjük szabad lehessen, ezért 13-16 óra közt várjuk a gyerekeket.
Foglalkozásaink létszámát 6 főben maximalizáltuk, így diferenciált tevékenységekkel mindenkivel személyesen tudunk foglalkozni, igényeinek megfelelően. Az írásbeli és a szóbeli vagy egyéni készülést igénylő feladatokat tudjuk variálni, a közös feladatokkal együtt is tudunk haladni. A 90 perc lehetővé teszi, hogy mindenki végezhessen a feladataival, ezeket le is tudjuk ellenőrizni, és a kikapcsolódásra, feltöltődésre is tudunk időt szánni.
Az esetleges elakadásokat természetesen felmérjük, korrepetálásra is van tanszobánkban lehetőség, de a foglalkozásokon a hangsúly az aktuális feladatokon van, és hogy a gyermek úgy távozzon tőlünk, hogy nincs rajta teher a másnapra. A korrepetálásokat, fejleszést egyéni megbeszélés alapján szervezzük.
Az otthoni leckeírás az önállóan tanulni tudó és az iskolában megfelelően felkészített diákoknak nem jelent problémát. Tapasztalatunk szerint sajnos az iskolák többségében nemhogy a tanulni nem tanulnak meg a gyerekek, de sokszor az ismereteket, követelményeket sem a szintjüknek megfelelően adják át. Különösen problémás ez a felső tagozatba való átmenetnél, 5. osztályban. Ebben kívánunk segíteni a gyerekeknek – és ezáltal a szülőknek is – a Kikötőben.
Természetesen, ha ez belefér az időbe és nem okoz feszültséget a kapcsolatukban, nagy segítség lehet. A szülők többségének azonban sajnos nincs lehetősége vagy módja leülni esténként, munka után a gyermek(ek)kel, és mindent átnézni, és általában addigra a gyerekek is nagyon fáradtak. Ebből számtalan konfliktus eredhet, több pszichológus megerősítette, hogy a szülő részéről érkező számonkérés az esetek többségében inkább káros a szülő-gyerek kapcsolatra.
Szolgáltatásunkkal a szülőknek kívánunk segíteni, és megadni a családoknak a lehetőséget, hogy a délután, este együtt töltött idő stresszmentes, felszabadult lehessen mindenkinek.
Tanulószoba foglalkozásaink max. 6 fővel zajlanak, így tudjuk a személyes figyelmet biztosítani. Természetesen a barátok/osztálytársak tudnak együtt jönni, ha azonos időpontra jelentkeznek. Az egy osztályból érkezőknek 10% kedvezményt biztosítunk.
Az iskolai felszerelést mindenképp, és ha másból is van szükség készülésre, akkor azt is 🙂 Innivalót be lehet hozni, ha lehet, ételt ha lehet, maximum egy kis snacket.
ha még jól jöhet...
További részletekért iratkozz fel
Mi sem szeretjük azt, amikor naponta bombáznak minket kéretlen és haszontalan tartalmakkal, levelekkel!
Éppen ezért mi csak akkor küldünk levelet, amikor van érdemi és hasznos információnk a szülők számára!
A hírlevélről később bármikor le tudsz iratkozni, így veszíteni nem- csak nyernyi tudsz vele!