Kikötő klub

 

Mesés hétvége A Kikötőben –
mesepedagógiai foglalkozás szombat és vasárnap délelőtt

 

Várunk szeretettel a Kikötőben 

 

2024. szeptember 14-én vagy 15-én 09.30-tól

a Kikötő oktatási- és élménytérben

  

Kinek szól ez a program?

Várjuk az 5-10 éves gyermekeket 2024. szeptember 14., szombat vagy szeptember 15., vasárnap délelőtt Budapesten A Kikötőben a 9:30-kor kezdődő kb. 1,5 órás mesefoglalkozásainkra, hogy megtapasztalják a közös mesélés és a közös játék csodáit.

Mire számíthatsz a program során?

Amíg a gyermekek játszanak, mesét hallgatnak, majd mese- és drámapedagógiai eszközökkel közösen fejtik meg, hogy mi is a mese üzenete, mit is tanít a történet, és mindez hogyan segít a saját érzéseik megértésében, megélésében, addig a szülőknek/nagyszülőknek/kísérőknek ezúttal lehetősége nyílik maradni a foglalkozáson, hogy ők is jobban megismerhessék a mesepedagógia eszközeit.

Ha pedig tetszik, amit tapasztalnak, akkor érdemes lesz követni a Mesélj még nekem! és A Kikötő közösségi média oldalait, hiszen ősszel egy havi rendszerességgel megrendezésre kerülő mesefoglalkozássorozatot indítunk.

A szeptemberi mesés hétvégén
– beszélgetünk kicsit a mesék világáról, arról, hogy miért is jó mesélni,
– elmesélünk egy mesét (élőszavas mesemondás),
– játszunk és mozgunk,
– beszélgetünk a hallott meséről, a mesei tanításról,
– végül a történethez kapcsolódva egy kis útravalóval is gazdagodnak majd a gyerekek.

Ismerj meg minket, mi is az a Mesélj még nekem?

Egy közös anya-lánya álom megvalósításaként indítottuk útnak Mesélj még nekem! néven Instagram és Facebook oldalunkat, ahol olyan mesés ötleteket, játékos gyakorlatokat és tippeket osztunk meg a mesék és a játékok tárházából, amelyek nekünk is segítettek, vagy épp segítenek könnyebbé tenni a mindennapok során bennünk, vagy gyermekünkben felmerülő nehézségeket, kihívásokat, egyben hozzájárulva az érzelmi és verbális intelligenciánk fejlesztéséhez is.

Pedagógus családból származunk, melyben mindig meghatározó volt Gárdonyi Géza gondolata: „ A lámpás én vagyok. Világítok a sötétségben. Utat mutatok.”
Aranyos Kriszti vagyok, tanító, dráma-és meseszakpedagógus immár 35 éve, de elsősorban anya és nagymama.

Pályám során mindig a nevelésre helyeztem a főhangsúlyt, hiszen azt vallom, hogy ha a gyermek jól érzi magát a bőrében, sokkal könnyebb megtanítani a betűvetés tudományára. Ebben segítettek nekem a mesék és a játékok.
A lányom, Zsuzsi kis kora óta társam volt abban, hogy ezeket a csodákat együtt éljük át. Mióta ő is édesanya, saját maga is tapasztalja, hogy a világ legszebb, de egyben legnehezebb feladata egy gyermek nevelése.
Nagyon ébernek kell lenni ahhoz, hogy féltett kincsünket megismertessük a világ csodáival úgy, hogy egyben megvédjük és felvértezzük a rossz dolgokkal szemben. A sok közös beszélgetés, együtt gondolkodás után határoztuk el, hogy ezeket a tapasztalatokat szívesen megosztanánk mindenkivel, aki hozzánk hasonlóan gondolkodik a gyermekekről, és mindehhez hívjuk segítségül a mesék világát.

A mesefoglalkozás menete

  • Megérkeznek a gyerekek, leülünk körben a szobában 
  • Kezdetnek ráhangolódunk a mesék birodalmára játékokkal, mondókákkal
  • Ezután jön a mese felvezetése mozgásos gyakorlatokkal, játékokkal, beszélgetéssel 
  • Meghallgatjuk a mesét – élőszavas mesemondás
  • Beszélgetés a meséről
  • Mese feldolgozása játékokkal, drámajátékokkal
  • Kreatív alkotás a meséhez kapcsolódóan
  • Visszavezetés a mi világunkba, „járj szerencsével”!

Hasznos és fontos információk

  • A program 2024.09.14-én  szombaton vagy 15-én vasárnap 09.30-tól kezdődik.
  • A program várható hossza kb. 1,5 óra.
  • A mesés délelőttre 5-10 éves gyerekeket várunk.
  • Kérjük, a gyerekek kényelmes „játszóruhában” érkezzenek.
  • A foglalkozáson zajló kreatív kézműveskedéshez minden anyagot biztosítunk.
  • Az elkészült alkotások hazavihetők.
  • Részvételi díj 3.800 Ft/ résztvevő gyermek, testvérkedvezmény 3.500 Ft / résztvevő gyermek. A helyszínen készpénzben fizetendő.
  • A létszám korlátozott, maximum 12 főt tud részt venni egy foglalkozáson.
  • A részvétel regisztrációhoz között, a lenti linken kérjük legkésőbb 09.13-án. 12 óráig jelentkezzetek be. Érdemes mihamarabb jelentkezni, mert a létszám
    korlátozott, és az esemény megtartása is létszámhoz kötött! Kérünk titeket, hogy a résztvevő gyerekek pontos létszámát adjátok meg regisztrációkor. Az általatok elküldött regisztrációkat látjuk, és nagyon
    köszönjük! (Nektek külön email visszaigazolás nem érkezik róla.)
  • Amennyiben bármilyen okból nem tudtok részt venni a foglalkozáson, kérjük jelezzétek nekünk a Mesélj még nekem! Facebook vagy Instagram oldalon üzenetben, vagy az alábbi email címen: meseljmegnekem@gmail.com!

 

A rendezvényen fényképek és videók készülhetnek, amiket a szervezők a jövőben esetlegesen felhasználhatnak saját honlapjukon, közösségi média megjelenéseikben. Amennyiben ehhez valaki nem szeretne hozzájárulni, kérjük, hogy azt a helyszínen jelezze nekünk személyesen!

 

A programváltoztatás jogát fenntartjuk, az esetleges változásokról a Facebook eseményben tájékoztatunk Benneteket, a jelentkezőket pedig e-mailben. 

Kérdés esetén bátran keressetek minket, várunk szeretettel!

Kriszti&Zsuzsi
Mesélj még nekem!