Kikötő Sulira röccentő tábor
2025.08.25 - 29.

A Kikötő Sulira Röccentő táborában lazán hangolódunk a szeptemberi iskolakezdésre. 

Várjuk szeretettel a gyerekeket 5 éves kortól (nagycsoportos) – 10 éves korig. 

Délelőttönként játékos, szórakoztató feladatlapokkal 2×45 percben (közte hosszabb szünettel) szokjuk az ülést, figyelést. Picit olvasunk, picit számolunk, ha keveset volt a kezekben toll és ceruza, akkor kicsit beolajozzuk az elgémberedett ujjakat.

Emellett lesz kreatív foglalkozás, játék, háromszori étkezés, alma, fagyi, és persze egy kis mozgás is 🙂 

Általános napirend

A reggeli találkozó (megérkezés: 8.30ig!), majd 9-12 közt 2 foglalkozást tartunk, közben tízóraira is sor kerül.

Ebéd után kis pihenő majd a délután során változatos programokat szervezünk helyben és a közelben: csapatjátékok, játszótér, kreatív foglalkozás (öko-kézműveskedés), társasozás, szabadulószoba stb.

A délutáni foglalkozásokon szeretnénk változatos mozgáslehetőséget és élményeket biztosítani. Kézműves foglalkozásainkon sem a hagyományos vonalat követjük: újrahasznosítással alkotunk használati tárgyakat (pl. tornazsákot).

16 -16.30 közt lehet érkezni a gyermekekért.

Étkezés: meleg ebéd, tízórai és uzsonna

Tervezett délutáni programok

A délutáni programokat az időjárás függvényében és a gyerekek igényeinek figyelembevételével határozzuk majd meg. Esős, erősen borús idő esetén mindenképpen beltéri programokat választunk.

Lehetséges programtervek

  • csapatjátékok beltéren és külső helyszínen,
  • játszóterezés – szaladgálás,
  • kreatív foglalkozás (öko-kézműveskedés) – festés, vágás, ragasztás, színezés – különféle technikák bevonása
  • társasjátékozás – különféle játékok pl: memóriajátékok, ügyességi játékok, kommunikációs játékok, logikai játékok, stb.
  • szabadulószoba a Kikötőn belül – egyedileg megálmodott pálya, színes feladatokkal, fejtörőkkel, kooperációs feladatokkal,
  • fagyizás
  • stb. 

Hasznos tudnivalók

Mit hozzanak magukkal a gyerekek?

  • Orvosi igazolás (a gyermek közössègbe mehet), szülői beleegyező nyilatkozat
  • Étel-ital: napi 3xi étkezés biztosított, emellett saját ételt (szendvicset, kekszet, gyümölcsöt) hozhatnak a  gyerekek. Kérjük, hogy chipset, csokoládét, édességet ne hozzanak magukkal!
  • Telefont saját felelősségre hozhatnak magukkal, ugyanakkor a programok során használatát mellőzni kérjük.

Árak, fizetés:

A tábor normál díja 65.000 Ft/fő/hét, mely tartalmazza, a programok, eszközök árát, napi 3x-i étkezést, kiscsoportos foglalkozásokat.

Early bird ár április 22-ig egy összegben fizetve  60.000 Ft.

A jelentkezés a visszaigazolás és a szükséges információk megküldése után a 65.000 Ft 50%-a, azaz 32.500 Ft megfizetésével válik véglegessé. 

Testvér – és visszatérő kedvezmény normál ár esetén 60.000 Ft. – ( testvér részére érvényesíthető)

Amennyiben bármilyen okból elállnak a jelentkezéstől, a tábor időpontja előtt három hétig a befizetett összeg 50%-át, a tábor időpontja előtti hétig 10%-át áll módunkban visszafizetni.

Tájékoztatjuk a szülőket, hogy sem gyógypedagógus, sem fejlesztő pedagógus szakember nem áll rendelkezésre a tábor ideje alatt.