Iskolás (lesz) a gyerekem – minden, amiről érdemes lenne tudni c. előadás kivonata
Az általános iskola első osztályának megkezdése minden kisgyermek életében meghatározó élmény. Minden szülő azt szeretné, ha gyermeke örömmel járna iskolába, lennének barátai és sikere lenne a tanulmányaiban is. Gyakran a szülők legalább akkora izgalommal – néha aggodalommal – várják, mint gyermekeik. Az aggodalom eredője leginkább az iskolaérettség kérdése, az osztályon belüli esetleges különbségek hatása a gyermek jóllétére, teljesítményére. Az előadás, beszélgetés alkalmával összefoglaltuk azokat a pontokat, melyek mentén érdemes gondolkodni a témában, néhányat közülük megjelenítünk cikkünkben, továbbá az előadáson feltett kérdések közül is válogattunk.
Mi is az iskolaérettség?
Sokan úgy gondolják, hogy az iskolaérettség az ’okossággal’ függ össze, például azzal, hogy gyermekük már folyamatosan számol, vagy éppen szavakat olvas, vagy egy-egy őt érdeklő témában „kiselőadást” tud tartani. De ahhoz hogy egy gyermek készen álljon az iskolára, sok terület együttműködése szükséges. Lássuk melyek ezek a területek, mit is értünk hivatalosan iskolaérettségen!
Az iskolaérettség egy összetett fogalom, a gyermek egész személyiségének fejlettségét foglalja magába. Fizikai (testi – pl. erőnlét, elemi mozgás, finommotorika, kézdominancia), szociális (pszichés – pl.önállóság, feladattudat, kudarctűrés) és kognitív (értelmi – pl.beszédkészség, emlékezet, figyelem, térérzékelés) alkalmasságot jelent. Az iskolaérettség fogalma hivatalosan a nemzeti köznevelési törvényben (köznevelési törvény, 2024) foglalt tankötelezettséghez köthető. Minden hatodik életévét betöltött gyerek tankötelezettnek tekinthető, az iskola megkezdése kötelező számukra. Területenként, óvódánként nagyon változó, hogy mi módon dől el az iskolaérettség. Sok esetben az óvónők szakértelmére van bízva, hogy az adott gyermek elég felkészült-e az iskolára és amennyiben úgy látják, hogy nem, kérhetnek iskolaérettségi vizsgálatot az illetékes Pedagógiai Szakszolgálattól, ahová vagy be kell vinni a gyermeket vizsgálatra vagy az óvoda jelzése alapján ellátogatnak az óvódába és ott mérik fel a leendő iskolásokat. Vannak olyan területek, ahol a Szakszolgálat (már amennyiben van elég emberük erre) egyenként felméri az iskolakötelessé váló gyermekeket. Amennyiben a gyermek nem iskolaérett, a Szülő! kérelmet nyújthat be az iskolakezdés kitolására – egy évet lehet csúsztatni. A vizsgálatnál, mely alapján döntenek a kérvény ügyében, a fentebb felsorolt három kritérium mentén vizsgálják a gyermekeket. Az egyes területekhez konkrét mérési módszerek kapcsolódnak és együttes kiértékelésük eredménye a gyermek iskolaérettségének meghatározása. Ehhez a három nagy területhez tartozó körülbelül 45 kritériumra az előadás során részletesen kitértünk, így most nem ezek bemutatása elmarad – egy következő alkalommal természetesen meghallgatható.
A hivatalos mérések mellett azonban fontos, hogy mi magunk is érzékeljük azt, hogy a gyermekünk iskolaérett-e, vagyis azt, hogy az előtte álló kihívásokat hogyan tudja venni, okozhat-e neki az akadályok leküzdése komoly nehézséget, esetleg akár pszichés sérülést is – fejlődési folyamatok lassítása, kapcsolódási nehézségek, stressztűrő képesség romlása stb… Ehhez pedig arra van szükség, hogy gondoljuk végig azokat a szituációkat, ahol a gyermeket kihívás fogadja majd. Ha azt szeretnénk tudni, hogy valóban alkalmas-e az iskola megkezdésére, érdemesebb például olyan kérdéseket feltenni magunknak, hogy:
– Tud majd nyugodtan ülni a padban?
– Ki tudja várni, hogy rá kerüljön a sor?
– Képes arra, hogy együttműködjön a tanítóval?
– Tud majd az iskola szabályai szerint viselkedni?
– Félbe tudja hagyni a játékot a tanulás miatt?
– Tud majd megfelelő ideig folyamatosan figyelni?
Ez persze csak pár kérdés a sok közül, de már ezek is sokat elárulhatnak arról, hogy mennyire áll készen gyermekünk az iskolára. Amikor ezekre a kérdésekre válaszolunk, ne a tökéletes teljesítést várjuk el minden esetben, mint sok más területen, itt is dimenziókban érdemes gondolkodni és a dimenzión elhelyezni gyermekünket. Ám ha pl. ebből az öt kérdésből már kettőre nincs határozott igen válasz, az azt sugallja, hogy iskolakezdéskor komoly nehézségekkel szembesülhet gyermekünk, s ezáltal mi is. A tanév eleji beszoktatás része az összehangolódás, a közös együttműködés kialakítása, de ezt csak akkor mehet problémamentesen, ha az alapok megvannak. Például lehet, hogy bizonyos napokon – a hét vége felé, betegség után stb.. – nehezére esik a gyermeknek nyugodtan ülni, ez még nem ad okot az aggodalomra. Amennyiben viszont egyáltalán nem képes nyugodtan ülni nagycsoport végére legalább 10-15 percig, akkor az annak a jele, hogy az az iskolaérettsége nem megfelelő.
Szülői kérdés: kinek a feladata a készségek kialakítása
Most szeretnénk megosztani két, az iskolaérettség területével kapcsolatban elhangzott kérdést, mert ezek gyakran más szülőkben is felmerülnek
„Úgy tudom, hogy az óvoda feladata, hogy a gyerekem az ollót és az ecsetet is tudja használni, mégis azt hallottam többször, hogy az én dolgom ezt otthon tanítani. Akkor miért van az óvoda?”
Nagyon jó a kérdés, szinte mindenkiben felmerül a kérdés, hogy hogyan kapcsolódjunk az óvodához, mit szükséges nekünk tenni és miben támaszkodhatunk az óvodára. Sok szülőnek az az elképzelése, hogy majd az óvodában „kell” megtanulni a gyermekének rajzolni, színezni, festeni, vágni, ragasztani, gyurmázni stb. Az óvoda az a terület, ahol a már elsajátított készségeket lehet fejleszteni, vagy az újabbakat ezekre építve beépíteni, vagyis az alap készségeket a szülőtől kell elsajátítania a gyermeknek. Egyfelől a szülő-gyermek kapcsolat indokolja az alapismeretek otthon történő elsajátítását. Legideálisabb kisgyermekkorban a szültől való tanulás melynek lelki okai is vannak. Ebben a korban a gyermek számára elsődleges a szülőhöz való szoros kapcsolódás, így a szülő az a személy, akitől a leginkább elfogadja az útmutatást, tanítást és azt se feledjük, hogy a kisgyermek még utánzással tanul, tehát szívesen csinálja azt, amit tőlük lát. A tanulási eredményeken túl az egyéb előnyök is megerősítik az otthoni elsajátítás gyakorlatát. A szülő-gyermek kapcsolat minőségét erősíti minden olyan tevékenység, melynél a szülő teljes figyelmével fordul gyermekéhez, gyermekeihez, ezáltal a tanulás egyben az erős kapcsolódást is maga után vonja.
Másfelől az otthoni tudásátadás technikai szempontból is indokolt. Gondoljunk csak bele, otthon egy gyermeknek mutatják, magyarázzák az eszközök használatát, miközben segítik, dicsérik, javítják. Az óvodában 25 gyereknek mutatja, magyarázza 1 óvónéni, jó esetben egy dajka segítségével ugyanezt. Természetesen vannak olyan dolgok, melyeket majd így tanulnak az óvodában és az iskolában is, de ezek azokra az alapokra épülnek, amit otthonról hoznak. Aki nem hozza – mert ritkán vagy egyáltalán nem találkozik vele – az hátrányban lesz a többiekhez képest. A mai gyerekek már jellemzően óvodás koruk előtt találkoznak a telefonnal, tablettel, vagyis a folyamatos színes, villódzó képi világ már kicsiként is magával ragadja őket. Előfordulhat, hogy gyakran játszanak rajta, mert közben csendesek és a szülőnek is van ideje azzal foglalkozni, amivel szeretne – igaz vannak alkalmak, amikor a gyermek egyéb igényei miatt elfogadott lehet ezen eszközök használata. De ez azt is jelenti, hogy egy generációval ezelőtti kortársaikhoz képest jóval kevesebbszer használják a ceruzát, színesceruzát, ollót, gyurmát. A kevesebb használat egyik következménye például a finommotorika nem megfelelő fejlettsége iskolakezdés idejére, ami viszont komoly nehézségeket okoz az iskolai élet során. Vagyis ha azt gondoljuk, hogy kizárólag az óvoda feladata az, hogy megtanítsa az eszközök használatát és szülőként nem mutatjuk, gyakoroljuk otthon együtt (minőségi együtt töltött idő) ezeket a tevékenységeket, mi magunk okozzuk a legnagyobb nehézséget gyermekünknek.
Egy következő kérdés
„A gyermekem 7 éves, most kezdi majd az iskolát, azonban még mindig aggódom, hogy biztosan jól fog-e teljesíteni, mert több apró dolog van, ami még mindig gondot okoz, például a ceruzafogásával is probléma van. Otthon sokat rajzolunk, színezünk, vágunk, így nem értem mi a gond. Az óvónénije ugyanazokat a problémákat látja, mint mi.”
Egyre több kutatás bizonyítja azt, hogy egyes gyerekkori reflexek, melyek nem integrálódnak megfelelően, a későbbiekben tanulási, beilleszkedési vagy viselkedési zavarokat is okozhatnak. Tehát ha egy gyermek értelmi képessége életkori szintjének megfelelő és nem áll a háttérben valamilyen testi fogyatékosság vagy zavar, akkor feltételezhetően erről lehet szó. Ezekben az esetekben az idegrendszer bizonyos területei nem jutottak el a megfelelőérettségi szintre, így azokat meg kell segíteni. Ilyen esetben szoktunk speciális tornát javasolni a gyermeknek, mint például a TSMT (Tervezett SzenzoMotoros Tréning) torna, ami ezeket a „hibákat” hozza helyre. Itt felmérik a gyermek állapotát, majd ennek megfelelően mozgássorokat állítanak össze a fejlesztendő területekhez. Általában egy-két (esetenként több) évre van szükség ahhoz, hogy a fejlesztés eredménye „szemmel látható” legyen, de a segítségével kiküszöbölhetők a később még súlyosabb formában jelentkező tanulási problémák. Természetesen az is nagyon jó, ha gyermekük sportol valamit, vagy nagyon szereti a mozgásos tevékenységeket, mert azok is fejlesztő hatással vannak, de nem biztos, hogy a célzott területeken is segítenek.
A szülő, óvónéni és tanítónéni is azt szeretné, ha a gyermek a lehető legkevesebb akadállyal kezdené az iskolát. Ez nem mindig egyszerű, sok megértésre, elfogadásra és megfelelő együttműködésre van szükség ahhoz, hogy valóban így legyen. Az is nagyon fontos, hogy a saját felelősségét minden érintett vállalja.
Források:
Köznevelési törvény 2024: Köznev. tv. – 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről – Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye (jogtar.hu) (letöltés ideje: 2024.05.09.)